Tökéletesen megtervezett élete volt Zsófinak és Tamásnak. Biztos háttér, közös lakás, álomesküvő. Mindketten úgy gondolták, most már jöhet a gyerek is. Mindkettőjük élete teljesen felborult a szülés utáni depressziónak köszönhetően. Csendes, visszahúzódó lett az addig vagány, nagydumás lány. Sem ő, sem a környezete nem vette észre, hogy baj van.
– Még nagyon friss ez az egész. Az egyik nap még azt hittem, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon, megvalósítottam az álmomat, aztán egy nap hideg zuhanyként ér egy bejelentés. Minden összeomlik.
– Nem láttál erre utaló jeleket?
– Csak azt, hogy megváltozott az életem. Azt hittem, ez minden anyukával és feleséggel így van. Már a terhességem alatt is sokkal többet foglalkoztam magammal, és a bennem növekvő élettel, mint Tamással. Úgy látszott, ő ezt megérti, legalábbis nem tette szóvá, hogy elhanyagolnám. Talán pont itt kezdődött a probléma.
– De ez teljesen normális, hogy egy nő ilyenkor jobban figyel magára.
– Lehet, de én kezdtem eltávolodni tőle, már nem közeledtem hozzá. Minden gondolatom a babavárás körül forgott. Folyton ezzel kapcsolatos cikkek után kutattam a neten, ő meg a TV előtt ült és focit nézett. Tökéletes anya akartam lenni. Kicsit féltem a felelősségtől, ezért felkészülten akartam várni a gyerekem érkezését.
– Közben pedig elfeledkeztél róla, hogy feleség is vagy.
– Annyira természetes volt, hogy Tamás mellettem van. Biztonságban éreztem magam, azt hittem ő is alig várja, hogy ott legyen a pici közöttünk és család legyünk. Amikor megszületett a kislányunk, szorongtam, hogy mindent jól csinálok-e, állandóan a kiságy mellett álltam és figyeltem, hogyan lélegzik. Semmi sem érdekelt, csak a gyerek. Minden más a háttérbe szorult. Tamás is. Egyre fáradtabb voltam, és feszült is. Előfordult, hogy Tamáson vezettem le az idegességemet.
– Tamás nem segített a baba körül? Nem vállalt át feladatokat?
– Jobb szerettem a kezemben tartani a dolgokat, és Tamás nem is igazán tudott mit kezdeni a picivel. Azt mondta, ehhez a nők értenek. Át is költözött a másik szobába, hogy ne zavarjon minket, és hogy tudjon pihenni a kicsitől.
– Minden rád maradt? A háztartás is? Te mikor pihentél?
– Hiszen én voltam otthon. A bevásárlásban segített Tamás, ha otthon volt, akkor a főzésben is, levitte a szemetet, vagy leszaladt valamiért a boltba. Mikor pihentem? Amikor anyukám átjött, de akkor sem a pihenésre fordítottam az időmet. Próbáltam nő maradni. Megcsináltam a körmöm, a hajam, kicsit kifestettem magam. Azt hittem, ha néha rendbe szedem a külsőm, az elég Tamásnak. Pedig akkor már több, mint hat hónapja volt, hogy utoljára szeretkeztünk. Én nem kezdeményeztem, amikor ő próbálkozott, elutasítottam. Fáradt voltam, nem volt kedvem hozzá.
– Mi történt ezután?
– Tamás egy este későn jött haza. Elém állt, és azt mondta, hogy elköltözik. Értetlenül néztem rá, kértem, hogy üljünk le és beszéljük meg, de ő elkezdte összecsomagolni a holmiját. Próbáltam megakadályozni, kivettem a kezéből a ruháit, visszaraktam a helyére. Ő félretolt és csomagolt tovább. Azt mondta, ezt már nem lehet helyrehozni, későn jut eszembe, és hogy van valakije. Sírtam és könyörögtem, hogy ne menjen el, azzal érveltem, hogy én vagyok a gyerekének az anyja, de nem érdekelte. Fejemhez vágta, hogy én csak anya vagyok, de megszűntem feleség is lenni. Akkor már teljes egy éve nem volt köztünk szex. Fel sem tűnt, hogy már ő sem próbálkozik. Ő elköltözött egy kétgyermekes nőhöz, én meg a kicsivel haza anyámékhoz.
– Mit mondtak a család, a barátok, ismerősök? Számíthattál rájuk?
– Megdöbbentek. Semmit sem vettek észre, azt hitték, boldogok vagyunk a kicsivel. Aztán, ahogy kiderültek a dolgok, az ismerősök, barátok Tamás pártjára álltak, én meg egyedül maradtam. Legjobban azt fájt, hogy az ismerőseim körében olyan nők bíráltak, akik velem egy időben lettek anyák. Elítéltek és magukkal példálóztak, hogy ők mindig találtak rá alkalmat a gyerek mellett, hogy együtt legyenek. A szülés utáni depresszióra csak legyintettek és kinevettek. Nekik nem volt, velem pedig éreztették, hogy gyenge vagyok. Tamást senki sem hibáztatta, én meg néha úgy érzem, hogy egyedül csak is magamnak köszönhetem ezt az egészet. A családom mellettem áll, és ők próbálják megértetni velem, hogy Tamás sem viselkedett partnerként, hogy nem volt mellettem úgy, ahogyan kellett volna. Lehet, hogy így van, de kívülről teljesen másként látszik ez az egész.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: